fbpx

Általános épületgépészet/eszközök, berendezések

Hajnal Ferenc

Magyar innováció a piacon

Előre szerelt hőszivattyús hőközpontok

A kivitelezési hibák esélyének csökkentését, kis helyigényt és gyors munkavégzést kínál hőszivattyús rendszerekhez az a termékcsalád, amely két magyarországi piaci szereplő összefogásának köszönhetően most került a piacra. A minden szükséges komponenssel, illetve kiegészítő egységekkel ellátott (csatlakozók, hőcserélő, iszapleválasztó, mikrobuborék-leválasztó, keverőszelep és keringtető szivattyú) hőközpontok kivitelüktől függően működhetnek fűtési és hűtési pufferként, illetve ezekkel kombinálva használatimelegvíz-tárolóként is.

Az idei év első hat hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest 18,2 százalékkal, csaknem egymilliárd köbméterrel kevesebb földgázt használtak fel Magyarországon 2022 azonos időszakához képest. A megtakarítás kétharmada a gazdasági társaságok – kényszerű vagy tudatos – spórolásának köszönhető, egyharmada pedig a lakossághoz köthető. Ennek oka egyrészt a szokásosnál enyhébb tél, a fogyasztás visszaesésének egészét azonban ez nem magyarázza, ahhoz szükség volt ugyanis olyan beruházásokra is, amelyek révén a háztartások „kimenekülhettek” a gázból. Ennek egyik eszköze a hőszivattyú, amely amellett, hogy gázfüggetlen fűtési lehetőséget jelent, megfelelő hőleadók mellett hűtésre is alkalmas.

Hiba hiba hátán és a megoldás
A kereskedelemben is jól érzékelhető, átmenetileg még áruhiánnyal is járó hőszivattyúboom párhuzamosan hozta magával a rémtörténeteket mindenféle kivitelezési hibáról. Rengeteg olyan kivitelező is kapott ugyanis a kínálkozó alkalmon, aki a hőszivattyús fűtési rendszerek korrekt kiépítéséhez szükséges elméleti tudásnak és a magabiztos szakmai tapasztalatnak egyaránt híján volt. A hibák egyik gócpontja a hőközpontok nem megfelelő kialakításában keresendő. Hiába működne ugyanis elméletben remekül, a gyári paramétereknek megfelelően a hőforrás, és hiába jól méretezett és kiépített a hőleadó oldal, ha a kettő között valami félresikerül.

Előre szerelt hőközpontok
A kivitelezési hibák kockázata jelentősen lecsökken abban az esetben, ha valamilyen komplex, kifejezetten hőszivattyús fűtési/hűtési, illetve igény szerint HMV-készítésre tervezett, előre szerelt hőközpontot használunk. Ezeket a rendszereket a hagyományos fűtési és melegvíz-készítési megoldások piacán már ismerhetjük, több – leginkább külhoni – gyártó is kínál ilyeneket. Most a hőszivattyús piacon is megjelent egy ilyen termékcsalád, méghozzá a világ legnagyobb lakossági klímagyártójának magyarországi vezérképviselete, illetve komplex épületgépészeti rendszereket – tervezés, előszerelés, szállítás – kínáló, szintén magyar vállalkozás együttműködésének köszönhetően. Nézzük, hogyan épülnek fel, és mire szolgálnak ezek az előre szerelt „hengerek”, azaz hőközpontok.

Kombinált tartály
A 400/80-as rozsdamentes kombinált tartály egy alsó elhelyezkedésű, bruttó 400 liter űrtartalmú, 5,8 4.6 m2 négyzetméter felületű bordás kialakítású csőspirál hőcserélővel szerelt HMV-tartállyal, és egy felette lévő, 80 literes, rozsdamentes hűtési/fűtési tárolóval van ellátva. A kombinált tárolót párazáró szigetelés veszi körbe.

A felső puffer és az alsó használatimelegvíz-tartály hőhíd mentesen vannak elválasztva egymástól. A rozsdamentes acélból (HMV SU316, puffer SU304) készült tároló a legmagasabb igények kielégítésére készültek, akár ipari rendszerekben, de agresszív közeg esetén is beépíthető. A puffertartályon elhelyezett csatlakozók mérete és pozíciója úgy lett kialakítva, hogy ideálisak legyenek hőszivattyús fűtési/hűtési rendszerekhez.

A hőközponti komponensek közül az iszapleválasztó folyamatos védelmet biztosít a hőszivattyúnak, illetve a fűtési rendszer minden elemének a fekete vas-oxid-iszap és a nem mágnesezhető törmelékek káros hatásaival szemben.

A mikrobuborék-leválasztó egy speciális folyamat során teljes mértékben elválasztja a gázokat (levegő) a fűtő/hűtőrendszerben áramló folyadéktól. Előnyei között szerepel, hogy a mikrobuborék-leválasztóban található PALL-gyűrűkhöz a legkisebb mikrobuborékok is hozzátapadnak, és ezzel együtt elválnak a folyadéktól. A kúp alakú légkamrának köszönhetően a lehető legnagyobb távolság tartható fenn a folyadékszint és a légtelenítő szelep között, ezzel is biztosítva a megfelelő légleválasztást.

A hőközpontban a fűtési puffertartály és a használatimelegvíz-tároló közötti váltást egy réz háromjáratú váltószelep és a hozzá tartozó szelepmozgató motor biztosítja.

Egyszerű tartály hűtésre és fűtésre
A hőközpont fő egysége egy 100 literes, szigetelt, rozsdamentes acél puffertartály, amely kifejezetten hőszivattyús fűtés/hűtés rendszerhez lett kifejlesztve. Elemei:

  • 100 literes puffertartály rozsdamentes acélból (SU304)
  • 35 mm-es rozsdamentes előszerelt csőrendszer
  • mikrobuborék-leválasztó
  • mágneses iszapszűrő
  • előszerelt direkt kör – 5/4-es – csatlakozási lehetőség
  • váltószelep és hozzátartozó 230 V-os szelepmozgató motor
  • 5/4-es golyóscsapok
  • automata légtelenítő
  • biztonsági szelepcsoport

Rendelhető hozzá plusz egy kevert kör, keverőszeleppel, illetve keringtető szivattyú.

Vezérlés, szabályozás
A vezérlést olyan eszköz biztosítja, amelyet a hőközponthoz kizárólagosan illesztett hőszivattyúcsaládhoz fejlesztettek ki. Lefed minden olyan alapfunkciót, amelyre egy automatizálásnál szükség lehet: biztosítja a bus áramellátását, a kapcsolatot a többi csatlakoztatott eszközökkel (fűtő- és hűtőegységek, termosztátok), valamint lehetővé teszi a távvezérlést számítógépről, okostelefonról vagy táblagépről. Telepítésenként legalább egy vezérlőre van szükség.

A modul tartalmazza az összes funkciót, nincs szükség külső szoftverre, a programozás pedig a webböngészőn keresztül végezhető, egyszerűen kiválasztható legördülő menükkel. Az egyfajta modul nagyon egyszerű telepítést tesz lehetővé, csak alapvető elektromos ismeretek szükségesek a telepítéshez és a programozáshoz. A készüléket DIN-sínre lehet szerelni, elektromos elosztószekrénybe (szabványos elosztó).

A vezérlés legfontosabb, a más gyártók termékleitől eltérő megoldása, hogy nincs egy központi eszköz, azaz minden egyes eszköz maga központi eszköz és egyben bővítmény is, ami nagyon nagy hibatűrést tesz lehetővé. Meghibásodás esetén csak az a funkció veszik el, amit a hibás eszköz vezérelt, nincs teljes funkcióvesztés. Modul beépített szoftverrel rendelkezik a készülék funkcióinak programozásához, a készülék és a perifériák vezérléséhez.

Funkciói:

  • modbus termosztátokkal vagy 1-Wire hőmérséklet-érzékelőkkel összekötve egy vagy több hőforrás kaszkádvezérlése start & stop jellel vagy modbus-szal;
  • zónavezérlés felületfűtéshez és -hűtéshez harmatponti vízhőmérséklet-szabályozással, független, kézi vagy ütemezett helyiséghőmérséklet- és páratartalom-szabályozás az elérhető legmagasabb komfort és energiahatékonyság érdekében.

Összefoglalás
Az előre szerelt hőszivattyú hőközpont tartalmaz minden egységet a megfelelő működéséhez és a nagyon gyors szerelhetőséghez. Helyigénye kicsi, komplexitásának köszönhetően pedig lerövidíti a telepítési munkák idejét, s lecsökkenti a telepítési hibák elkövetésének esélyét. 4-16 kW teljesítményig használható fűtési és hűtési rendszerekhez, illetve igény szerint háztartási meleg víz készítéséhez és tárolásához.

 

További információ: www.nolsen.hu